Kedves Vendégeink!

Az idei évben - köszönhetően a ponty esetében két éve bevezetett 5 kg - os felső súlyhatárnak - viszonylag sok nagyobb hal került horogra!

Nem titkolt célom, hogy tó nagyhal állományát jelentősre növeljem! Természetesen már most sincs szégyenkezni okom! A teljesség igénye nélkül, kérem tekintsék meg a halakról készült képeket!

2017-es évben a legnagyobb pontyot Pomozi Máté fogta melynek súlya 10,32 kg volt! Gratulálok neki!

2017. 11. 14.

Tóth Ferenc


Kedves Vendégeink!

A szokásos (ponty-amúr), kedvelt halak telepítésén túl próbálom a Pusztakovácsi - Halastavat úgy telepíteni, hogy faunája minél több fajta halból álljon! Természetesen ezekről a halakról kevesebb kép készül de azért - a teljesség igénye nélkül- szeretnék bemutatni párat!

Külön öröm számomra, hogy idén először már balint is tudtak fogni a tóban! A dévérkeszeg állomány is szépen fejlődik valamint a személyes kedvencem a compó is eredményesen fogható!

2017. 11. 14.

Tóth Ferenc


Kedves Vendégeink!

2017- ben néhány alkalommal gyermekeimmel is horgásztam Kovácsiban! Az év folyamán Flóra megfogta első keszegét és pontyát is! Fedóra is szákolt néhány szebb pontyot! Gratulálok nekik! Természetesen én is fogtam pár halat.... A fogásokról készült néhány kép! Kérem tekintsék meg!

2017.11.14.

Tóth Ferenc


Kedves Vendégeink!

Az idei évben - mint ahogy tapasztalhattátok - három alkalommal is jelentős mennyiségű hal került telepítésre a Pusztakovácsi - Horgásztóba!

A célunk az volt, hogy a halfogás élménye nélkül senki se távozzon tőlünk! Márciusban 1500 kg ponty és amúr került telepítésre a Kis - Tó leahalászása után majd júniusban 4 mázsa ponty került a tóba! Az utolsó telepítés szeptemberben volt!

A szeptemberi alkalommal a "Sárkány" - tavat halásztuk le mikor is majdnem 16 mázsa ponty és amúr került telepítésre! Tekintsék meg a halászatról illetve a telepítésről készült képeket!

2017. 11. 14.

Tóth Ferenc


Kedves vendégeink!

2017.03.15.- én újra nyit a Pusztakovácsi Horgásztó!

A fogási esélyek növelése érdekében, múlt vasárnap, 03.05.- én lehalásztuk a nagyobbik nevelőtavunkat! Telepítésre került több mint 1500 kg ponty és amúr a Horgásztóba!

Kérem tekintsék meg a halászatról készült képeket!

A 2017 -es szezonban is lehetőség lesz Sport szezonjegy váltására! Várjuk régi és új vendégeinket!

Pusztakovácsi, 2017.03.07.

Üdvözlettel: Tóth Ferenc


Kedves vendégeink!

A 2017 - es évben csak Sport szezonjegy váltására lesz lehetőség a Pusztakovácsi Horgásztavon!

Ára: 25.000.-ft (nem tartalmaz hal elviteli lehetőséget)

További információ illetve a Sport szezonjegyhez tartozó Horgászrend letölthető a honlapról!

Köszönettel: Tóth Ferenc

Az oldal tetejére!